Kezdőlap Balaton

Felavatták Fonyódon a fövenyes strandot

1714

A Balaton leghosszabb fövenystrandját alakították ki Fonyód Sándor-telepi strandján egy 345 millió forintos uniós támogatású projekt részeként – hangzott el a beruházás pénteki avatóján.

Hol van még homokos partszakasz a Balatonnál? >

A Családbarát és vízisport célú fejlesztések Fonyód természetes fürdőhelyein című program része a Sándor-telepi strand rekonstrukciója, a bélatelepi kishajókikötő korszerűsítése és bővítése, valamint a Kripta-villa funkcióbővítő rekonstrukciója. A fejlesztések 2015 februárjában fejeződnek be.

Július 18-án elkészült a strandrekonstrukció első szakasza, ünnepélyes keretek között adták át a fürdőzőknek.
Hidvégi József, Fonyód polgármestere elmondta, hogy már tavaly szerették volna megnyitni a megújult strandot, de az engedélyek beszerzése, majd az idén a Balaton kiöntése miatt csúszott a beruházás.

A strandrekonstrukció részeként 68-cal növelték a parkolóhelyek számát. Elkészültek a sétányok, öltözők, ivókutak, egy vízi színpad, és folyamatban van a füvesítés. A beruházás csak jövőre fejeződik be, épül még három játszótér is, köztük egy vizes élményjátszótér, ahol 400 négyzetméteren egyebek közt hajó, vízágyúk, vízalagút, csúszda és mászókák várják majd a gyerekeket.

A strand a tervek szerint ingyenes marad, a fenntartás költségeit a parkolódíjak bevételéből kívánja fedezni a város.
Halmos Gábor, a kivitelezésben részt vevő Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója elmondta: a tájba illő, környezetbarát strand épült, környezetbarát módon, amit a cég referenciamunkának szán.

A korábbi kikövezett partot 133 méter hosszan elbontották, a homokos részt a legfinomabb és legjobb minőségű balatoni homokkal töltötték fel 6-18 méter szélesen. A hullámvédelem érdekében három kis szigetet építettek a part elé, ezeket napozóhelyként is használhatják a fürdőzők.

Oszd meg ismerőseiddel is!
Share on facebook
Facebook
Share on google
Google
Share on twitter
Twitter
Share on email
Email