A Szabics kikötő és Szabadidőpart neve már ismerősként hangzik nemcsak a Tisza-tó környéken, hanem Magyarország más régióiban is. 1997 óta üzemel a Szabics Bt. által és áll az egyre bővülő szolgáltatásaival a vendégek rendelkezésére. Horgásztatással és motoros csónakbérlési lehetőséggel már a kezdetek óta, a „Szőke folyó” csodáját bemutató tanösvénnyel, a Tiszavirág Ártéri Sétaúttal pedig 2007-óta várja a vendégeket. A Tisza-tónak és környékének védett természeti értékeit már lassan 20 éve a legmagasabb színvonalon mutatják be az ideérkező vendégeknek.

A 22 személyes Jégmadár Sétahajóval nagyobb csoportoknak is szerveznek kirándulásokat akár Kiskörére, Tiszacsegére és Tisza-tavi körutazásra is egyaránt. Természetesen a hajóflottájukat, nem csak a Jégmadár sétahajó alkotja, hanem a 4 fős kis csónakoktól kezdve, a 6 fős rocsón és a 8 fős Boglárka és a 12 fős Tiszavirág sétahajó is rendelkezésre áll. S ha ez nem lenne elég, egyedülálló komphajójuk 60 fő együttes hajóztatására ad lehetőséget. S a  révhajót nem csak hajózásra használják, hanem egyre közkedveltebb helyszíne a házasságkötések, de bor vagy pálinka kóstolónak is helyet adhat a hajó.

szabics-kikoto-tiszafured-7
Szabics kikötő és Szabadidőpart Tiszafüred

A kikötőből kiinduló programok tárháza széleskörű. A Tisza-tavat bemutató csónakkirándulás alkalmával szakavatott túravezetők kalauzolják a kirándulókat a Tisza-tó holt-ágai és csatornái között, hogy részévé váljanak a különlegesen szép évszaknak megfelelő vízi világnak. Az aktívabbakat is várva kenuval is felfedezhető e zegzugos birodalom. S ha már a vízből kicsit elegünk van, akkor kerékpárra szállva, fedezhetjük fel a régió egy részét a Tisza-tavat körülölelő gáton, amely kerékpárútként szolgál.

szabics-kikoto-tiszafured-9
Szabics kikötő és Szabadidőpart Tiszafüred

A Kikötő üzemeltetői fontos szempontnak tartják a gyerekek környezettudatos nevelését, így osztálykirándulások, és nyári táborok lebonyolítását is szívesen vállalják. A Gyerekeknek játékos feladatokkal kívánják a természetvédelem fontosságára felhívni a figyelmet.

szabics-kikoto-tiszafured-3
Szabics kikötő és Szabadidőpart Tiszafüred

A Kikötő és az általa üzemeltetett tanösvények havonta megújuló programlehetőséget kínálnak a természetjárók, madarászok, fotósok és kirándulók számára egyaránt. Az év minden szombatján a csodás természet felfedezésére szerveznek más és más programot, melyen az ártéri erdő élővilága épp úgy elénk tárul, mint a Tisza-tó rejtett vadregényes zugai. A Hortobágyi Nemzeti Park területén lévő 2 km hosszú Tanösvényükön a névadó Tiszavirág megismerésén túl a vizes élőhelyek és az erdő élővilágával is megismerkedhetnek a vendégek, illetve a pihenő pontokon a már elfeledett példaértékű “természet és emberi tevékenység” kapcsolatot bemutató 4 ősi mesterségek is, mint a teknővájás, a kosár és gyékényfonás valamint az eredeti tiszai halászmesterség és a kubikos élet megelevenednek. A szerelmesek szigetének is nevezett kiránduló hely belső taván a Göbén evezős csónakokkal testközelből is megismerkedhetnek az élővilággal a vendégek. A 2014-ben megnyílt Örvényi Pákász Tanösvénnyel a Tiszavirág Ártéri Sétaút egy olyan szakasszal gazdagodott, egészült ki ahol a régi láp világ ősi mindentudójának életével ismerkedhetünk meg.

szabics-kikoto-tiszafured-4
Szabics kikötő és Szabadidőpart Tiszafüred

A programokról beszélve, nem maradhat ki a sorból, hogy a Tisza-tó a horgászok paradicsoma. A kikötőben pedig minden megtalálható egy helyen, ami szükséges a horgászathoz, horgászcsónak bérlés, horgászjegy értékesítés, naprakész horgászinformációk stb.

szabics-kikoto-tiszafured-10
Szabics kikötő és Szabadidőpart Tiszafüred

A fárasztó, ámde izgalmas programok előtt, közben, után pedig jól esik beülni a Mohár csárda árnyas falai alá jó idő esetén, egy hűs frissítőre, télen pedig a kandalló melegénél egy forralt borra vagy forró teára. A szerencsésebbek pedig 1-1 téli hétvégi program keretében ücsöröghetnek a kemence melege mellett, miközben a kemencében készült kenyérlángossal csillapítják éhségüket. Ha pedig megéheztünk, akkor betérhetünk a kikötőben horgonyzó étteremhajóra vagy a közelben lévő éttermek egyikébe.

Aki a színes programkínálatot látva kedvet kap a több napos itt tartózkodásra, azt a kikötő területén kempinggel, ahol lakókocsi, lakóház elhelyezésére vagy sátorfelverésére van lehetőség, és egy közvetlen vízparti apartman házzal is várja a Szabics Kikötő vendégszerető személyzete.

Nyitva tartás:

A Szabics Kikötő egész évben, az adott évszaknak megfelelően várja vendégeit, s nyújtja szolgáltatásokat.

Nyári üzemben: reggel 6-tól este 20-ig, téli üzemben pedig reggel 6-tól este 18-ig állnak a kikötő munkatársai a vendégek szolgálatára.

Hajókirándulások árai:

4 fős csónakok: 4.000 Ft / óra túravezetővel

6 fős csónakok (Rocsó): 6.000 Ft / óra túravezetővel

Boglárka Sétahajó (8 fős): 8.200 Ft/óra túravezetővel

Tiszavirág Sétahajó (10-12 fő): 10.000 Ft/óra túravezetővel

Jégmadár Sétahajó (22 fő) : 20.000 Ft/óra  túravezetővel

Révhajós kirándulások (50-60 fő) : 27.500 Ft/óra túravezetővel

szabics-kikoto-tiszafured-2
Szabics kikötő és Szabadidőpart Tiszafüred

Tiszavirág Ártéri Sétaút árai:

Diák/nyugdíjas jegy: 600 Ft / fő (6 év felett általános/középiskolás diákigazolvány, nyugdíjas nyugdíjasigazolvány)

Felnőtt jegy: 800 Ft / fő

Túravezetés: 1.500 Ft /óra

Távcső bérlés: 500 Ft/nap

(a 2014-es év árai) 

Elérhetőségek:

Szabics Kikötő és Szabadidőpart – Tiszafüred-Örveny 

Szabics Imre: 06 30 54 8620
Szabics Gábor 06 70 364 35 73
Email: info@szabicskikoto.hu
Weboldal: www.szabicskikoto.hu
Facebook: www.facebook.com/tiszavirag és www.facebook.com/szabicskikoto

Oszd meg ismerőseiddel is!
Share on facebook
Facebook
Share on google
Google
Share on twitter
Twitter
Share on email
Email