Kezdőlap Hírek

Már látogatható a felújított Jurisics-vár Kőszegen

1573

Ünnepélyes keretek között adták át Kőszegen a több mint 1,2 milliárd forintos európai uniós pályázati támogatással, valamint kormányzati forrásból és önkormányzati önerő felhasználásával felújított Jurisics-várat.

Kőszegi szállások akciós áron >>

A Jurisics-vár funkcióbővítő felújítása három évvel ezelőtt kezdődött el és két ütemben zajlott, a munkálatoknak köszönhetően megújultak a történelmi épület belső terei, teljesen akadálymentesítették a turisták által látogatott épületrészeket, a lovagtermet, az árkádos pincét pedig alkalmassá tették arra, hogy ott konferenciákat, kiállításokat, de akár egy igazi lovagi vacsorát is meg lehessen rendezni.

 

A felújításnak köszönhetően teljesen megújult az épület homlokzati része, a második ütemben pedig új burkolatot kapott a vár külső és belső udvara, valamint megújult a turistaszállónak is használt szárnya, amelyben kulturális, és hagyományőrző egyesületek is helyet kaphatnak.

Mint ahogyan azt az ünnepi alkalmat megragadva a város vezetői közül többen is megfogalmazták: a vár felújítása még korántsem ért véget, hiszen szükség volna a várfalak javítására, a tetőszerkezet cseréjére, az Esterházy Miklós által 1771-ben állíttatott Madonna-oltár restaurálására, valamint a kőszegi várszínház színpadának és lelátójának megújítására is.

Oszd meg ismerőseiddel is!
Share on facebook
Facebook
Share on google
Google
Share on twitter
Twitter
Share on email
Email