Kezdőlap Kalandparkok

Holdfény Liget Kalandpark Gyöngyösfalu

13202

Holdfény Liget – az Alpokalja kalandparkja

A nyugati határszélen Gyöngyösfaluban Önt is várják a nyári kalandok, a táborok, az őszi csapatépítések!

Kőszeg és Szombathely között félúton várjuk a kicsiket és a nagyokat rengeteg játékkal, szabadidős szolgáltatással.

Kis „katicáink” már 3 éves kortól a Katica és Póni erdei kötélpályán ügyeskedhetnek szülői segítséggel. Kipróbálhatják, milyen „aranyat mosni a Liget tavában”, miként lehet a vízen járni a „Vízi Buborékkal”.

A gyerekek egyik kedvence a Holdfény Expressz erdei kisvasút, amely 1 kilométeres kört tesz meg a tölgyesben. Több fajátszótér várja az ovisokat és kisiskolásokat: a „Mókuskert”egy igazi bújócskahely, kreatív játszótér, a hagyományos fa játszótéren pedig a hintától a csúszdáig minden megtalálható. A játszóterek mellett helyet kapott két 30 méter hosszú csúszó-korong pálya is.

Holdfény Liget Kalandpark
Holdfény Liget Kalandpark

 

A felnőttek is megtalálják egész napos elfoglaltságukat bátorság, erő szerint!

A kötélpályarendszer nyolc pályából áll. Öt gyerekpálya mellett 3 felnőtt pályával várják a vendégeket. Kék, piros és fekete pályán élhetik ki adrenalin vágyukat az ide érkezők. 14 év felett kihagyhatatlan a Száguldó Denevér pálya is, mely 15 akadályt tartalmaz, 16 méter magasból indul és csak csúszásokból áll! Igazi adrenalin bomba, a legmeredekebb csúszásnál majdnem 50 km/óra sebességre felgyorsulhatunk!

 

Holdfény Liget Kalandpark
Holdfény Liget Kalandpark

 

Tavasszal nyitotta meg kapuit Magyarország első és egyedülálló, mozgásukban korlátozottak által kerekesszékkel használható erdei drótkötél akadálypályája. A hazánkban egyedülálló pálya két pályaszakaszból áll: az egyik kerekesszékkel és járóbottal, a másik csak járóbottal teljesíthető akadályokkal felszerelt. A két pályaszakaszon 10-10 akadály található, melyek mindegyike élőfára épült, 3-5 méteres magasságban vannak felszerelve a fák törzsére. A pályákat, mint ahogyan az erdei kötélpályákat is, teljes biztonságban használhatják a park látogatói. Mozgáskorlátozottak, kerekesszékkel közlekedők esetében természetesen az emberi biztonságon kívül a jármű biztonságára is figyeltek a pályák kialakítása során. Természetesen mozgáskorlátozottakon kívül egészséges társaik is kipróbálhatják a pályát.

 

holdfenyliget-kalandpark-3
Holdfény Liget Kalandpark

 

Az ÍrottKavics extrém torony több elemet rejt magában: mászó falat, jégcsákányos mászást, gumifalmászást, bátorságugrást, óriáshintát, óriáscsúszást (150 méter hosszú), lengő faoszlopmászást és póznamászást. Az íjászatban magyar és mongol íjakkal lőhetnek gyerekek és felnőttek egyaránt a Robin Hood pályán. Sokak kedvence a „Mezítlábas élményösvény”, mely egy kétszáz méter hosszú sétány, amely különféle természetes anyagokból (homok, kavics, kő, kéreg, toboz, láp, stb.) lett kialakítva.

A parkban található kávézó és pizzéria is, ahol kemencében sült pizzát, langallót kínálnak, illetve kávékülönlegességeket kóstolhatnak a kávézás szerelmesei. A kis tó mellett egy szaunaház is helyet kapott, ahol ki így, ki úgy, de mindenki kipihenheti a nap kellemes fáradalmait.

 

Holdfény Liget Kalandpark
Holdfény Liget Kalandpark

 

Több napra is érkezhetünk, hiszen eredeti indián sátraikban olcsó és színvonalas szállást kínálnak. Vállalják különféle alkalmi rendezvények (esküvő, sportnap, bankett stb.), de erdei iskolák, óvodai és iskolai kirándulások, nyaranta gyerektáborok lebonyolítását is több korosztály számára.

Munkahelyi kollektíváknak is remek helyszín lehet a park, ahol megismerhetik társaik rejtett képességeit és egy új, más közegben is mozoghatnak együtt.

Outdoor csapatépítő tréningjeink során a benne dolgozó emberek élmény centrikusan fejlődnek. A tapasztalati tanulás e speciális formája szabadban, természeti környezetben végzett fizikai jellegű gyakorlatokra épül. A résztvevők célzottan kialakított gyakorlatok tapasztalatain keresztül jutnak el önmaguk és egymás jobb megismeréséhez. A gyakorlatok „bázisa” az erre a programokra biztonságosan megépített speciális helyszín: a kötélkert. Az így megépített terep adrenalinnal és izgalmakkal teli „játékokra”, és ezeken keresztül tanulságos tapaszatalatokra ad lehetőséget résztvevői számára.

 

A felejthetetlen élmény garantált!

 

Holdfény Liget Kalandpark
Holdfény Liget Kalandpark

Nyitva tartás

Tavasszal (március 15.-május 1.) csak hétvégen, pénteken 13:00-18:00, szombaton és vasárnap 10:00-18:00 óra.

Ősszel (szeptember 1.-november 2.) a tavaszi nyitva tartás érvényes.

Nyáron (május 1.-szeptember 1.) minden nap nyitva tartunk 10:00-19:00 óráig.

 

Holdfény Liget Kalandpark
Holdfény Liget Kalandpark

Kapcsolat, Jegyárak

Telefon: +36-30/600-63-03

http://holdfenyliget.hu/hu/arlista-es-torzsvasaroli-kartya/

 

Holdfény Liget Kalandpark
Holdfény Liget Kalandpark

 

Holdfény Liget Kalandpark térkép

 

Autóval megközelítés

Budapest felől:
Budapest (M1-es autópálya)
– Győr (M1»85) – Csorna (85»86) – Szombathely (86»87) – Gyöngyösfalu
Budapest (M7-es autópálya)
– Székesfehérvár (7»8) – Jánosháza (8»84) – Sárvár (84»88) – Vát (88»86) – Szombathely (86»87) – Gyöngyösfalu

Pécs felől:
Pécs (6-os főút)
– Szigetvár (6»67) – Kaposvár (67»61) – Nagykanizsa (61»74) – Zalaegerszeg (74»76) – Körmend (76»86) – Szombathely (86»87) – Gyöngyösfalu

Ausztria felől:
Wien (A2 autópálya)
– Guntramsdorf (A2»A3) – Eisenstadt (A3»S31) – Oberpullendorf (S31»B61) – Rattersdorf-Liebing/Kőszeg határátkelőhely (B61»87) – Gyöngyösfalu

[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

Oszd meg ismerőseiddel is!
Share on facebook
Facebook
Share on google
Google
Share on twitter
Twitter
Share on email
Email