Kezdőlap Fürdők

A hajdúszoboszlói gyógyvíz hatása

23887

A hajdúszoboszlói gyógyfürdő a város üdülőövezetében helyezkedik el, 1999-ben a termálfürdő épülete teljesen megújult, azóta egy modern épület ad otthont a gyógyászatnak, mely így nagyobb területen, nagyobb kapacitással működhet. 

Az új épületben a földszinten  orvosi rendelők, tangentor, kezelőhelyiségek és gyógytornaterem, az emeleten pedig gyógymasszőrök és pihenőhelyiségek várják a vendégeket.

A gyógyfürdőben 4 új kültéri medence és 3 fedett gyógyvizes medence áll a gyógyulni vágyók rendelkezésére. A gyógyvizes medencék  32, 36, 38 fokosak. Négy új nyitott medence épült, melyekben a különböző attrakciók segítségével még inkább felüdülhet a fürdőző.

A legjobb hajdúszoboszlói szállodák >

A Hajdúszoboszlói gyógyvíz  jódos, brómos, konyhasós, hidrogénkarbonátos termálvíz, mely 75°C-os és 1100 méter mélységből tör elő. Tartalmaz még bitument és ehhez kötődő ösztrogént, továbbá különböző nyomelemeket: titán, vanádium, réz, cink, ezüst, stroncium, bárium és ólom formájában.

hajduszoboszloi-gyogyfurdo3
Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő
Évente ezrek kezeltetik magukat a Hajdúszoboszlói Gyógyfürdőben és élvezik a gyógyvíz nyújtotta gyógyulást és a Gyógyfürdő egyéb gyógykezeléseit.
A  vendégek  mindig kellemes élményekkel és gyógyultan térnek vissza a hétköznapokba.

Mire jó a hajdúszoboszlói gyógyvíz?
A gyógyvíz elsősorban reumatikus betegségek gyógyítására alkalmas. A különböző mozgásszervi, kopásos és degeneratív betegségektől szenvedő pácienseknek a tapasztalatok szerint több mint 90 százaléka szépen javul.

Hajdúszoboszlói gyógyszállodák >

A Hajdúszoboszlói gyógyvíz még sebészeti, idegi, bőrgyógyászati eredetű megbetegedések (ekcéma, pikkelysömör) kezelésére is hatékonyan alkalmazható, kúraszerű felhasználással évente akár több alkalommal is.

Utókezelés céljából érdemes a gyógyfürdőt látogatni ortopédiai műtéteken átesett betegeknek is, mert a gyógyvíz segít a műtét utáni  gyorsabb felépülésben. Jó eredmény érhető el agyvérzés utáni állapot, Heine-Medin kór után kialakult bénulás, idült idegfájdalmak és ideggyulladások kezelésében.

A szoboszlói gyógyvíz jó hatású nőgyógyászati gyulladások esetén is. Meddő nők két-háromszor megismételt kúrák után gyakran számoltak be fogamzásról. Ennek magyarázata, hogy a Hajdúszoboszlói gyógyvízben bitumenhez kötődve ösztrogén is található.

A gyógyfürdőben több, mint negyven féle gyógykezelés áll a betegek rendelkezésére.

hajduszoboszloi-gyogyfurdo2
Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő

A gyógyfürdőben alkalmazott fürdőkúra gyógyító hatást fejt ki a következő betegségek esetén:

  • Idült ízületi gyulladások (polyarthritis chr.sec.).
  • Degeneratív ízületi elváltozások (arthrosis).
  • A gerinc különféle idült gyulladásos degeneratív megbetegedései(spondylosis M.Bechterew, chondrosis).
  • Idült idegfájdalmak, ideggyulladások (neuralgia, neuritis).
  • Heine medin kór utáni, valamint agyvérzés, agymutét, vagy más okból kialakult bénulások utókezelése.
  • Idült izomfájdalmak (myalgia).
  • Sérülések, sportsérülések utókezelése.
  • Elhúzódó, nehezen gyógyuló csonttöréseknél a callusképződés elősegítése.
  • Érszukületek egyes formái
  • Idült nőgyógyászati megbetegedések (adnexitis, chr.).
  • Meddőség.
  • Idült bőrbetegségek (ekcéma, psoriasis, pruritus).

Ellenjavallatok:

  • Heveny gyulladásos megbetegedés.
  • Rákos, rosszindulatú daganatos megbetegedés.
  • Keringési elégtelenség.
  • Súlyos vérnyomásemelkedés.
  • Gümőkóros megbetegedés.
  • Súlyos központi idegrendszeri megbetegedés.
  • Fertőző betegség.
  • Fertőző, undort keltő bőrbetegség.
  • Terhesség

 

Igénybe vehető kezelések a Hajdúszoboszlói Gyógyfürdőben

balneoterápia

  • gyógyvizes kádfürdő
  • inhaláció
  • iszapkezelés
  • iszapkezelés
  • komplex gyógyfürdő ellátás
  • szénsavas fürdő
  • termál gyógymedence

egyéb

  • injekciós kezelés
  • orvosi vizsgálat

elektroterápia

  • dinamic
  • ingeráram
  • interferencia
  • iontoforézis
  • magnetoterápia
  • sollux
  • ultrahang

fényterápia (fototerápia)

  • szolárium

hidroterápia

  • pezsgőfürdő
  • súlyfürdő
  • víz alatti gyógytorna
  • víz alatti vízsugármasszázs (tangentor)
  • víz alatti vízsugármasszázs (tangentor)

mechanoterápia

  • frissítő masszázs
  • gyógymasszázs
  • gyógymasszázs

termoterápia

  • szauna

wellness

  • aquafitnesz (vízi aerobic)
  • talpmasszázs

 

Javallatok

bőrbetegségek

  • ekcéma
  • idült bőrbetegségek

idegrendszeri

  • idegfájdalmak
  • lumbago

mozgásszervi

  • bénulás utókezelése
  • csonttörések utókezelése
  • gerinc degeneratív (kopásos) megbetegedései
  • izomfájdalmak
  • ízületek kopásos (degeneratív) betegségei
  • ízületi gyulladás
  • sérülések utókezelése

nőgyógyászati és urológiai

  • idült nőgyógyászati betegségek
  • meddőség

Gyógyfürdő nyitva tartás:
január 1. – december 31-ig: minden nap : 7:00-19:00

Reumatológus orvosok rendelési ideje:
hétfőtől péntekig: 7:00-18:00, vasárnap: 14:00-17:00

 

Oszd meg ismerőseiddel is!
Share on facebook
Facebook
Share on google
Google
Share on twitter
Twitter
Share on email
Email