Kezdőlap Gyula

Irány Gyula!

2926

„Barátaink ajánlására úgy döntöttünk, idén nyáron ellátogatunk Gyulára. Különösen dicsérték a szépen kialakított belvárost és a gyulai Várfürdőt, főleg az idei év szenzációját, a családok fürdőjét, az Aquapalotát. Említették, mennyire feltöltődtek az út során ám, a pihenésen túl meglepetésként érte őket a város temérdek kulturális programja és nyüzsgése.

Áradoztak a fesztiválok és kulturális rendezvények sokszínűségéről, hiszen minden évszakban talál az idelátogató ízlésének és életkorának megfelelő tartalmas programot. Tavasszal a híres Pálinkafesztivál, Kolbász- és Sódarmustra, nyáron az országos hírű Gyulai Várszínház (az összművészeti fesztivál része a nemzetközi rangú Shakespeare Fesztivál), a Végvári Napok középkort idéző programjai, nemzetközi néptánc-fesztivál, télen a Mézfesztivál. És ez még csak ízelítő a legjobbakból, de már is nagyon kívánatos.

TIPP:
Gyulai szállodák akciós ajánlatai >

Ezek után mi is nekivágtunk, hogy felfedezzük magunknak ezt a nyugalmas, mégis életteli kisvárost.

A városközpont felé közeledve azonnal megállapítottuk, hogy nem volt túlzás, amit barátaink meséltek Gyuláról. Csodaszép panoráma fogadott bennünket, egy nagy sétatér, tele tarka virágokkal és csobogó szökőkutakkal. Egyre jobban vártuk, hogy minél több mindent lássunk.

Tettünk is egy sétát a mediterrán hangulatú, forgalomtól elzárt utcákon és tereken. A nyári virágillattal a sorakozó éttermek, hamburgeresek és kávézók illatfelhői vegyültek. Pihenésképpen elfoglaltuk a szobánkat, majd elindultunk megnézni a város fő nevezetességét, a gyulai várat, és a véghely középkori életét bemutató vártörténeti kiállítást. A várkilátóból elénk tárult az egész panoráma. Majd jegyet vásároltunk a Shakespeare Fesztivál esti tószínpadi előadására. Visszaindulva megkerestük a Várfürdő bejáratát, hogy tájékozódjunk a nyitva tartásról. Másnap visszatértünk és az egész napot a fürdőben töltöttük, miközben mindent kipróbáltunk (ide lehetne írni, hogy milyen élményelemek vannak, ősparkban terül el, hány és milyen medence, stb.). Élmény volt minden perc, jól el is fáradtunk.

Aquapalota - Gyulai Várfürdő
Aquapalota – Gyulai Várfürdő

A következő napokra aktív programokat kerestünk és nem győztünk válogatni. Kipróbáltuk többek között a kalandpincét, a sörbringát, lovas kocsikáztunk, hajókirándultunk. Végignéztük a múzeumokat, a környékbeli kastélyokat. A köztes időkben pedig jókat ettünk, koktéloztunk és gyönyörködtünk a városban.

Amit mindenképpen jó volt látni, hogy milyen sokan kerékpároznak, úgyhogy béreltünk magunknak is biciklit, és azzal bejártuk a közeli Körösök vadregényes partjait.

Akármerre jártunk, mindenfelé kedves és segítőkész emberekkel találkoztunk, akiktől megtudtuk, hogy az utóbbi években rengeteg változáson ment át a város, és a sok parkosításnak és virágosításnak köszönhetően 2013-ban – hat év után – második alkalommal lett Gyula Magyarország legvirágosabb városa.

TIPP:
Gyulai szállodák akciós ajánlatai >

A sok-sok különleges és feledhetetlen élmény után megújulva indultunk hazafelé, tarsolyunkban helyi készítésű kézműves bonbonokkal, gyulai pálinkával és gyulai kolbásszal.

Köszönjük Gyula, biztosan ajánlunk mindenkinek!”

Oszd meg ismerőseiddel is!
Share on facebook
Facebook
Share on google
Google
Share on twitter
Twitter
Share on email
Email