Kezdőlap Szabadidő

Kirándulás a Szépasszony-völgybe

1747
Szépasszony-völgy

Ha Eger környékén járunk, feltétlenül látogassunk el a borairól messze földön híres Szépasszony-völgybe!  A borkedvelők számára bizonyára nem cseng ismeretlenül a név, hiszen ez a völgy számukra maga a paradicsom.

Akciós szállások a Szépasszony-völgy környékén >>

A Szépasszony-völgy nevének eredete számos legendához köthető, de egyik sem bizonyított. Bakó Ferenc néprajzkutató szerint például a Szépasszony egy Vénuszhoz hasonló alak volt, nem más, mint az ősvallás egyik istenasszonya. Egy másik elmélet szerint a különlegesen szép asszonyság egy bort árusító menyecske volt. Akad olyan is, aki abban a legendában hisz, miszerint a Szépasszony egy úri villa csalfa lakója volt.szepasszony-volgy

Borospince borospince hátán

Nem tudni pontosan, hogy mikor építették az első pincéket, azt viszont tudjuk, hogy az Öregsor kialakítása 1774-ben indult. A pincekultúrának nagy lökést adott a Barkóczy püspök-féle gazdaságpolitika, mely a bortermelés fellendülését eredményezte, és így egyre több és több pincére volt szükség, hiszen az isteni nedűt tárolni kellett valahol. Pincét vágni csak püspöki engedéllyel lehetett,  a Szépasszony-völgy pincéi pedig egytől egyig az egri püspök fennhatósága alá tartoztak.

A völgyet és szűkebb környezetét 1772-1774 között még Koháry-völgyként emlegették. Ez az elnevezés a török hódoltság idejére vezethető vissza, mikor is a felszabadító császári csapatok 1687-ben szoros gyűrűt fontak Eger vára és a város köré. A gyűrű nyugati szakaszán Koháry István, javarészt hajdúkból álló csapata állt fel és alkotott sáncot. A Szépasszony-völgy elnevezés a 19. század közepén terjedt el, és a mai napig ez használatos.

Különleges klímájú pincék

Az 1781-es összeírás 32 borospincéről tanúskodik, napjainkban viszont már 150-nél is többet számlálhatunk a Szépasszony-völgyben.

szepasszonyvolgy-bor

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A helyi borok zamatához nélkülözhetetlen az az egyedülálló klíma, amit a helyi pincék biztosítanak. A hagyományos alföldi kő- vagy téglaboltozatos pincékhez képest a völgyben majdnem mindenhol vulkáni eredetű kőzetbe (riolittufába) vájt lyukpincékben tárolják a bort. A riolittufára jellemző, hogy kiválóan formálható, és a bor állandóan 10-15 °C-os hőmérsékleten tartható benne. A pincében élő mohák és a nemes penész pedig sajátos atmoszférát teremtenek, kellemes illatuk elősegíti a bor érlelődését, zamatának kialakulását.

Európa országaiban a felszín alatti bortárolás nem szokványos, és nincsenek nagy hagyományai. Ez a módszer korábban kizárólag Észak-Magyarországon volt használatos, az egri borvidéken kívül Gyöngyös, Tokaj-Hegyalja és a borsodi Hegyköz környékén.

Helyi különlegességek

Az egri borok nagy tisztelői között olyan neves írókat és költőket tudhatunk, mint Petőfi Sándor, Vörösmarty Mihály, vagy Márai Sándor. Ha a Szépasszony-völgyben járunk, igyekezzünk minél többféle helyi bort megkóstolni.

A kínálat igazán bőséges:

Egri Bikavér

Élénk, rubinszínű, illatában a gyümölcsösséget és az érleltséget komplexen magában hordozó, savaiban férfiasságot mutató, bársonyos harmóniájú száraz vörösbor. Az Egri Bikavér szabályzata szerint előállításához legalább három, a Hegyközség rendtartásában engedélyezett szőlőfajta borának háziasítása szükséges.

Egri Cabernet Sauvignon

Mélyrubin színű, intenzív gyümölcsillattal bíró hosszan tartó ízű, gazdag zamatú száraz vörösbor.

Egri Chardonnay

A szőlőfajta adta lehetőségekkel élve az üde, friss, reduktív, gyümölcsös borok mellett újabban megtalálhatóak a barrique (új, kiégetett tölgyfa hordó) erjesztésű-érlelésű borok is

Egri Kékfrankos

Élénkvörös színű, diszkrét gyümölcsillattal bíró vörösbor. Üde savas jellege az idősebb boroknál finom ízharmóniában oldódik föl.

Egri Leányka

Rendkívül kellemes, szőlővirágra emlékeztető illatú, gazdag zamatú, kissé lágy, tüzes fehérbor. Száraz, félszáraz és félédes borként forgalmazzák.

Egri Muskotály

A friss muskotályszőlő illatát és zamatát magában hordozó félédes fehérbor.

Egri Olaszrizling

Üde zamatú, markáns savú, kesernyés utóízű fehér száraz bor.

Ennyi borfajtát szinte lehetetlen egy nap alatt végigkóstolni. Főleg akkor, ha néhány pohárkával le is nyelünk – de hát miért is hagynánk kárba veszni a kiváló nedűt? Ahelyett hogy nap végén autóba ülnénk, inkább töltsünk el egy felejthetetlen éjszakát a környék prémiumhoteleinek egyikében.

Akciós szállások a Szépasszony-völgy környékén >>

Oszd meg ismerőseiddel is!
Share on facebook
Facebook
Share on google
Google
Share on twitter
Twitter
Share on email
Email