Kezdőlap Balaton

Fonyód és a balatoni panoráma

4796

Fonyód, a közigazgatásilag hozzá tartozó Fonyódligettel, Bélateleppel és Alsó-Bélateleppel együtt a Balaton déli partján, a Badacsonnyal szemközt fekszik. Népszerű üdülőhely, ahol a fövenyes strand mellett rengeteg felfedeznivaló várja a pihenni vágyókat.

Fonyód látnivalói, nevezetességei

Bélatelepi vasútállomás

belatelep-allomas

A vonattal érkezőket egyből egy nevezetes épület fogadja. Az állomás helyén egykoron bakterház állt, mely a 103. számú vasúti őrház nevet viselte. Itt zajlott a békebeli Fonyód fürdőéletének legjava. A bélatelepi állomás egyike azon kevés állomásépületnek, melyek a Balaton partján, eredeti állapotukban maradtak fenn.

Várhegyi széplátó

Várhegyi kilátó

2011-ben adták át a fonyódi Várhegy új, négyszintes, faszerkezetű kilátóját. Fantasztikus körpanorámás kilátásban gyönyörködhetünk mind a Balaton, mind a Nagy-Berek nádrengetege felé.

A várhegyre hangulatos ösvényen keresztül juthatunk fel, ahol pihenőpadok és uzsonnázóhelyek segítenek a feltöltődésben, ha út közben elfáradnánk.

Palánkvár

Fonyód palánkvár

A várat a török hódoltság első éveiben kezdték el építeni, és 1550-re nyerte el végleges formáját. Érdekessége, hogy kissé szedett-vetett volt, hiszen a jobbágyok kapkodva, a helyszínen talált nyersanyagokból húzták fel.

Ettől függetlenül a vár remekül ellátta feladatát, a török ugyanis csak 1575-ben, a várkapitány, Palonai Magyar Bálint halála után tudta bevenni. A törökök ezután lerombolták, a köveket pedig a környező lakosok hordták szét a 19. századi újrabetelepülés idején.

A 60×60 méteres, négyszög alakú palánkvárból teljes egészében csak a várárok maradt meg.

Fonyódi móló

Fonyódi móló

Fonyódon található a Balaton leghosszabb mólója. A 464 méteres építmény feladata, hogy védje a partot és a kikötőt a hullámokkal szemben. Az első fonyódi mólót gróf Széchenyi István építtette 1847-ben a Várhegy alatt, melynek maradványa ma is látható a bélatelepi strand bejáratánál. Ez csak egy falábakon álló vízbenyúló fahíd volt, így nem is funkcionált 50 évnél tovább. A második mólót már a mai modern hullámtörő helyén kezdték építeni 1897-ben, 1906-ban korszerűsítették, és korszerű kikötőt létesítettek mögötte.

A móló közelében megtekinthetjük Kiss István Páros akt (Emberpár) című szobrát.

Sipos-hegyi kilátó

sipos-hegyi kilátó

A Sipos-hegy a Balaton déli partjának egyetlen bazalthegye. Vulkanikus eredetű kőzete a környék úthálózatának fontos alapanyaga. A hegy névadója, Sipos József 1898-ban vette meg a hegytetőtől a Fő utcáig lenyúló saroktelket, ahol egykoron szőlő és pince állt.

A kilátót 1987-ben építették, és a postai mikrohullámú átjátszó funkciója miatt Postás-kilátónak is nevezeték.

A 15 méter magas kilátó az egyetlen hely, ahonnan tiszta időben a Balaton teljes hosszában szemügyre vehető.

Fonyódi Múzeum

fonyodi-muzeum

A múzeum Fonyódon, a Bartók Béla utca 3. szám alatt található. Járjuk végig az „Ezerarcú Balaton” kiállítást, és ismerjük meg a környék földtörténetét, állat- és növényvilágát, az apró planktonoktól a gerincesekig. Diorámák segítségével bemutatják nekünk a térség tipikus balatoni élőhelyeit: a nyílt vizekét, a tóparti nádasokét, a környező berkekét, valamint a magaspartok és a dombvidék társulásait.

Utazzunk vissza egy kicsit a múltba, és nosztalgiázzunk olyan egykori mesterségek között, mint a pákászat, csíkászat, és a ma is folytatott halászat, horgászat és a nádvágás.

A múzeumban megismerkedhetünk a földtudományi és biológiai kutatások leghíresebb alakjaival. Külön kiemelendő Cholnoky Jenő, aki rajzaival már-már művészi szintre emelkedett geográfusként volt ismert.

  • A Fonyódi Múzeum címe: 8640 Fonyód, Bartók Béla u. 3.
  • Tel: 85/560-392
  • Webcíme: http://muzeum.fonyod.hu/

Walkó kilátó

Walkó kilátó

1916-ban állíttatta Walkó Lajos (1880-1954) egykori politikus és bankelnök. A kilátó falát dombormű díszíti, melynek fő motívuma Fonyód város címere.

200 éves Présház

Présház Fonyód

A Spigli-dombon áll a város egyetlen, népi építészeti hagyományokat viselő épülete. Bár a legtöbben 150 évesként ismerik, valójában 200 évnél is régebbi, még az 1800-as évek elejéről származik. Építője a Lengyel család (Lengyel Julianna és Pásztory Menyhért), a Présházat a szüreti vendégek kedvéért létesítette.

Kripta Villa

kripta_villa

Egy fiatal kolozsvári származású patikus, név szerint Abrudbányay Ödön építtette a villát szerelmének, Magdusnak, akivel már az esküvőt tervezték, de a fiatal lány a menyegző előtt 3 héttel elhunyt. Bánatos vőlegénye összegyűjtötte egykori kedvese emlékeit, és hosszú ideig gyászolta. Később családot alapított, de régi szerelmét nem feledve, már tehetős polgárként, hosszú keresgélés után Fonyódon valósította meg élete álmát, és a Sipos-hegyen felépíttette a villát. Valószínűleg azért, mert a kilátás emlékeztetett meg nem valósult nászútjuk, a Nápolyi-öböl panorámájára.

Magdus villája Cserna Sándor pécsi építőmester tervei alapján, mediterrán stílusban épült. A hamvak sajnos nem érkezhettek meg, mert időközben Észak-Erdélyt visszacsatolták Romániához.

A legenda szerint, ha egy fiú és lány a nászágy fölött megfogja egymás kezét, szerelmük soha nem ér véget.

Protestáns Templom

Protestáns templom

Horváth Andor tervei alapján épült, az abbáziai valdens templom mintájára. Az evangélikus és református vallásúak összetartozását jelenti a tornyán lévő csillag. A templom előtti kopjafák a második világháború polgári áldozatainak állítanak emléket.

Római Katolikus Templom

Fonyód templom

A templom mellett Jézus szobor köszönti a híveket. Az építkezés vezetője Herbert József építőmester volt. A harangszentelésre 1920. augusztus 20-án, az első fonyódi búcsú alkalmával került sor.

Nyaralás és wellness Fonyódon

 

Fonyódon 2014 nyara óta fövenyes strand várja a nyaralni vágyókat. A parttól nem messze félpanziós és teljes ellátással működő szállodák biztosítják a kényelmet, és a változatos wellness kényeztetések hatására szinte újjászületünk.

Fonyódon lehetőségünk nyílik hétvégi wellnessre, vagy akár több hetes balatoni nyaralásra is.

Szálláshelyek a környéken >>

Oszd meg ismerőseiddel is!
Share on facebook
Facebook
Share on google
Google
Share on twitter
Twitter
Share on email
Email